Egyik éjjel hiányérzetem támadt. Valamit odaát hagytam, de mit is? Sokszor megesik, hogy egy erős inger kiüti a fejemből az eredeti tervet. Néha úgy jár az egyszerű fogyasztó a bevásárlóközpontban, hogy csak kenyérért megy be, a végén meg akciós mosóporokkal és kerti szerszámokkal tolja ki a kocsit. Odaát sem éppen ingerszegény a környezet és bőven van ok a felejtésre. Állítólag a legjobb felejtés a tanulás – a legjobb tanulás a felejtés. Ennek jegyében hagytam odaát valamit, ami később még kelleni fog valamire… :-)

 

Már kiléptem a testemből, s kicsit elmélázva ültem az ágy szélén. Néztem, hogy alszik mellettem a lány, akivel az előbb szeretkeztem. Kicsiket lélegzik, mint egy apró állatka. Ügyes kis vámpír, azt meg kell hagyni! :-) Mindent apránként adagol, lassanként szívogatja el a körülöttem felgyülemlett energiamezőt. Nem siet, neki úgy jó, ha csak szivárog. Így szinte észre se veszem a veszteséget…

 

     

 

Na, mindegy, szóval mit is felejtettem odaát? A nagyívű gondolatok és felismerések szóba se jöhetnek, teljesen illékonyak, gyakorlatilag azonnal elpárolognak, amint átérek. Mélyebb érzések is erősen korrodálódnak, ezeket sztaniolpapírba csomagolom. Fólián keresztül is totál széteszi őket a rozsda… Ó, hát persze, a hátitáska! Azt hagytam el! Ezen az oldalon dögnehéz, a túloldalon meg pillekönnyű. Nehéz is észrevenni, ha útközben leesik. Kéne a táska, mert van még pár cucc, amit átvinnék tesztelésre… 

Szegény teljesen halálra rémült. Fogalmam sincs hogy képes erre, de úgy látom ő sem látott még asztráltestet. Kicsit alábecsültem ezt a lányt, annyira egyszerű kis léleknek tűnt.

 

De most meg kell tőle szabadulnom…