Gugli barátommal keresgéltem, milyennek tartják errefelé az ideális férfit és az ideális nőt. Érdekes, hogy míg az ideális férfira rengeteg találatot kapok, az ideális nő szinte csak idétlen viccek témája. Úgy látszik, a férfiak számára teljesen jelentéktelen az a kérdés, amit a nők a legfontosabbnak tartanak - mi több egyes nőneműek egész életüket az ideál hajszolásának szentelik.
Akkor most nézzük, milyen az ideális férfi?
- "legyen izmos, biztonságot nyújtó, meg tudjon védeni"
- "nem az izomkötegnek vonzanak, inkább a puha biztonságos vackot keresem"
- "ne az anyja szoknyáján üljön, el tudja látni önmagát"
- "falnak tudnék menni amikor mosogat, annyira buzis"
- "az elegáns, sármos, előzékeny hapsiktól teljesen beindulok"
- "ki nem állhatom azt a nyájas udvariaskodást, legközelebb ha előre enged, esküszöm pofonvágom"
- "legyenek életcéljai, tudja mit csinál"
- "figyeljen a környezetére, legyen érzékeny, empatikus. Ne gázoljon át másokon a saját céljai érdekében"
- "legyen normális munkája, lakása, kocsija"
- "csak szeressen engem, ne tárgyakkal pótolja a szeretet hiányát"
- "ne sírjon, legyen férfi, neki többet kell bírnia"
- "legyen akivel együtt sírhatunk és nevethetünk, fejezze ki az érzéseit, ha kell a dühét is - persze nem erőszakosan"
- "akkor bújjon oda hozzám amikor szükségem van rá. Ne legyen röghöz kötve"
- "gyengéd, simogató ölelésben tudok elélvezni"
- szerezzen meg, kapjon el mint egy állat és harapjon, mert attól megyek el"
Ember legyen a talpán aki mindennek meg tud felelni! Ray Bradbury marslakója jutott az eszembe, aki csodálatos alakváltó képességétfelhasználva akart beilleszkedni az emberek közé. Ez a képesség okozta a halálát:
"A tömeg tolongott körülötte, vad kezek ragadták meg, követelték maguknak.
Tom felsikoltott.
A szemük láttára változott át. Tom volt és James volt és egy Switchman nevű ember, majd egy másik, Butterfield nevű; a polgármester volt és egy Judith nevű fiatal leány, William, a férj, és Clarisse, a feleség.
Mint az olvadó maszk, változott és változott megszemélyesítve az elképzeléseket.
Az emberek kiáltoztak, előrenyomultak, vitatkoztak. Ő csak sikoltott, kitárta karját, arca minden követelésre átváltozott. Tom! - kiáltotta LaFarge. - Alice! - kiáltotta másvalaki. - William! - Megragadták a csuklóját, ide-oda rángatták, míg végül borzalmasat sikoltott és összeesett.
Ott feküdt a kövön, mint a dermedő olvasztott viasz, arca minden arc, egyik szeme kék, a másik arany, haja barna, vörös, szőke, fekete, egyik szemöldöke vastag, a másik vékony, egyik keze nagy, a másik kicsi."
Nagy kérdés, hogy hová tűnik az egyéniségünk, ha mindenféle elvárásnak meg szeretnénk felelni. A tömegkultúrában az életben maradás alapfeltétele, hogy alkalmazkodni kell másokhoz. Valahogy genetikailag kódolt civilizációnkban a megfelelési kényszer. Már csecsemőként megtanuljuk, hogy
ha nem azt csináljuk amit a mami mond, akkor dádá lesz.
Aztán jön a tanárnéni, a főnök, a barát/barátnő vagy más idegenek és a saját elvárásaikat követelik rajtunk.
Na én aztán nem szeretnék olyan amorf masszává válni, amiben semmit se lehet felismerni, mégis minden látszik benne! Így hát viszlát csajok, maradok inkább csak egyszerűen én, magam, egy férfi...
Utolsó kommentek