Üdv. a legénységnek a fedélzeten! Köszönöm dr. Rusznák Tamás hozzászólását és a nagyszerű hivatkozást, melyet megosztott velünk: fontos olvasnivalókat rejt az ArtRandi oldal! Engem rögtön az első oldalon megragadott a szerelemről szóló fejezet, azon belül pedig a következők:
"...más vallást, illetőleg kultúrát követő társadalmakban, épp úgy, ahogy a hagyományos európai társadalmakban is a szerelmet abszolút negatívnak tartják, tartották. Valamiféle eléggé súlyos betegségnek, olyasminek, amit el kell kerülni, ha lehetséges... a szerelem katartikus, túláradó állapotában a felszabaduló hormonok épp olyan változásokat idéznek elő agyunkban, mint a drogok... a szerelemben is előtérbe tolakszik az esetenként óriásira növekvő egó, és egyre többen tulajdonképpen nem is a másikat, hanem önmagukat akarják megtalálni, megvalósítani. Előfordul, nem is ritkán, hogy nem a másikba szerelmesek, hanem saját kivetítésükbe, abba az ideálképbe, amelyet ők alkottak, ők bújtatták bele a másikat...
Ugyanakkor a szerelem biokémiai hatásai hatalmas energiákat szabadítanak fel... a szerelem valóban csodálatos és gyönyörű (noha kétségtelenül rengeteg szenvedés forrása is). A szerelem rendkívül erőteljes, összetett, sokszínű, gazdag és mély érzelem együttese „felemel”, átformál. Átéljük benne a másik egész lényére irányuló teljes elfogadást és vonzalmat..."
Ezek után valóban elgondolkoztató: kell ez nekünk? :)
Aki úgy gondolja, hogy az életét szenvedések nélkül szeretné leélni, annak nincs szüksége szerelemre. Én azonban úgy vélem, szenvedés nélkül nem tudjuk mi a boldogság, sőt, azt se, mi a szenvedés :)) Emelkedés nélkül sosem tapasztaljuk meg a mélységet. Zuhanás és összetörés nélkül sosem fogjuk megtanulni annak a belső erőnek a törvényét, amivel oly magasra jutottunk.
Jó szelet mindenkinek!
Utolsó kommentek