Kissrác koromban mindig áhítattal lassítottam a lépéseimen, mikor az újvárosi dunai sétányra állított szoborcsoporthoz értem. Mögötte csak az eget lehet látni, mintha onnan kezdődne a világ vége. Aztán megyek tovább és kisvártatva a horizont alján felbukik az Alföld hatalmas panorámája, aztán a Duna, s végül alattam a löszpart százméteres mélysége. Sokáig ez a kép szimbolizálta fantáziámban a világvégét. Most egy másik világ végéről fogok mesélni nektek…
Az előző posztban megénekelt bekattanós sztori után ne csodáljátok, hogy eleinte még vissza is vágytam az Állatember meleg, sötét, kihalt termeibe. De nem akartam menekülni. Inkább a megismerés hajtott. Aki keres, az talál alapon végigjártam több lefelé vezető ösvényt, ám mind zsákutcának bizonyult. Egy nap aztán ráleltem valami egészen különösre. Az biztos, hogy nincs benne az utazási irodák kínálatában. :-) Nagyon rázós és veszettül gyors, először beszartam-behugyoztam!
Lassan kezdődik. Tök normálisan lélegzel ki-be, ki és be. Jön és megy a levegőd, ezzel párhuzamban más is történik, ha jól odafigyelsz. Mész előre, nyugodtan, kíváncsiságod már nem is zsibbaszt annyira. Csak kikapcsolsz, ahogy a monoton mozgásban eggyé válsz az úttal. Szép tájak jönnek, virágos mezők, gazdag rétek, sűrű erdők váltakoznak. A gondolataid és érzéseid jönnek, variálódnak, táncot lejtenek előtted és észre se veszed ahogy tovatűnnek. Az út meredekebbre, kövesebbre vált, aztán lehullott lombokon jársz, meg sekély vízmosások kavicsain. Egyszer gyorsabbnak, egyszer lassabbnak érzed ahogy mész. Szinte a legváratlanabb pillanatban léped át a határt. Elérkezel oda, amiről még sosem volt tapasztalásod. Most itt van, aminek csak éppen megérintetted a szélét drogos, alkoholos vagy szexuális extázisban. Vibrál a tested, elképesztő színeket és formákat látsz, minden érzeted felnagyítódik. Eddig azt gondoltad ez a csúcs, pedig csak látóhatárod széléig értél el. Hirtelen hatalmas panoráma nyílik előtted, de még be sem fogadod a látványt, a lábaid tolnak tovább téged a látóhatár mögé…
Ekkor hirtelen behorpad a homlokod, szemgolyóid a köldöködön folynak át és tízezret pördülsz saját tengelyed körül 3 tizedmásodperc alatt. Egy pukkanás után végtagjaid egyszerre vannak jelen a világmindenség összes helyén. Átöleled az egészet, vagy az téged – egészen mindegy. Elkezdesz vigyorogni mint a tejbetök, már épp azt hiszed hogy oké, megérkeztél, hisz betölt a világosság, mikor egyetlen pillantással eltűnik minden és irdatlan centripetális erővel kivágódsz a semmibe.
Puffneki. Vaksötét van. Kinyitod a szemed. Egyedül ülsz a sötét kis szobádban. Fáj a fejed és szaggat a lábad, száraz a szájpadlásod, szédülsz. Felkelnél, ha tudnál, de begörcsölt minden testrészed deréktól lefelé. Na, jó, mennyi az idő? Mi? Csak 25 perc telt el?...
Ja, az ösvény bejárata itt: www.dhamma.hu
Utolsó kommentek