Tegnap zsüritag voltam egy szépségversenyen - még ilyet! Kecskére káposztát, kutyára szalonnát, agglegényre szépségkirálynőt bízni ősi román szokás :-) Gondolkodás nélkül elvállaltam, hiszen szabadon, sőt, kötelességből legeltethetem a szemem mindenféle idomokon - hát miért ne? Azt viszont nem gondoltam, hogy kis híján futás lesz a vége! Pedig még poénkodam is előtte, hogy a lányokat majd a barátjuk bicepszmérete alapján rangsoroljuk - védve a zsürit a feldühödött helyi bikáktól :-)
Előtte kikértem Krinyolina őnaccsága divatszakértő (www.fashiontime.hu) szakvéleményét a zsürizés mikéntjére vonatkozóan. Azt hittem, óriási hacacáré lesz: szépleányok tucatjai vonulnak majd elém klf. szexi jelmezekben; szekrénnyel kell eltorlaszolni a művészbejárót mert mindenki a szereposztó díványra akarja vetni magát... álmok :-D
Valami zavar támadt az erőben és mindössze 3 db leány jött fel a színpadra. Hárman voltunk zsüritagok is: egy fotós fickó, egy szintén szingli fodrászcsaj és jómagam, mint "stylist" :-) 20 perc alatt végeztünk úgy, hogy ebből 10 percig csak hergeltük a főleg általános iskolás, recskapartys kiccsávókból álló közönséget. A lányok riszáltak párat utcai ruhákban, meséltek valamit magukról és ez alapján kellett életről-halálról döntenünk az őrjöngő tinik előtt. Hezitáltam az 1. és 2. helyezett között, de a többiek is megerősítettek abban, hogy az egyszerű, természetes, önmagát adó leányzót válasszuk királynőnek. A második lány intelligensen beszélt, profin öltözött és sminkelt, de túlaffektálta magát, ami a mozgását is komikussá tette. A harmadik lány igazi hosszúcombú plázacica volt, brutál műszempillákkal, kurvás jelmezben. Ahogy a maga mesterkélt módján felém jött, egyből lepergett előttem életem pornófilmje :-) Ő annyira megsértődött a harmadik helyen, hogy dühében a színpad mögé vágta a csokrát és zokogott.
Közben a tinik lentről üvöltötték nekem: - Rohadt buzi, hülye köcsög. A helyiek szerint ez teljesen normális reakció volt, de azért jobbnak láttam elhúzni a helyszínről.
A döntés szerintem jó volt. A szépség legyen inkább természetes mint mesterkélt, inkább megértő mint dühös.
Utolsó kommentek