Lógok a szeren. Láncra verve, vasra húzva ébredek. Nem gondoltam hogy ez ilyen szar érzés. Rohadtul fázom és nem érzem a végtagjaimat. Balra a sarokban valaki mocskos fehér köpenyben áll, háttal nekem. Alattam a boncasztal vájataiban vízzel és benzinnel kevert testnedvek csordogálnak. Legjobban belülről sajgok – ha karóba nem húztak, akkor megerőszakoltak. A torkomban darabkákat érzek, talán hányás, de a testemre kenődött fekáliából ítélve akármi lehet. Amikor felfedezem az oldalamból kiálló láncfűrészt, elájulok…

Hirtelen ébredek. Sokkal több erő van bennem, sőt szinte kicsattanok. Nincs rajtam se lánc, se láncfűrész. Neoncső zizeg felettem, arcom egy makulátlanul tiszta fémasztalon pihen. Steril gumikesztyűmmel letörlöm ajkamról a kifolyt véres nyálat. Jobbról szikék sorakoznak pedáns rendben, balról egészen ismeretlen funkciójú krómkanalak. Bal kezemben még meleg és puha agyszövet, benne jól kivehető harapásnyommal.

Azt hiszem célhoz értem. Itt vagyok lent a mélyben. Tovább jutottam, mint gondoltam. Ez most itt az állatember gyomra lehet. Olyan sokáig tartott az út, mintha valami perifériára mentem volna, pedig ez nem periféria. Minden idegszál ebben a nyirkos barlangban fut össze. Emlékek, benyomások, képek szállnak rám sorra, mind-mind annyira valószerű, tapintható, ízlelhető.

Léptek visszhangos koppanásai hallatszanak, majd egy alak tűnik föl az ajtóban. Még homályosan látok, mintha valami nő lenne? De üvölt mint egy lidérc, tarkón rúg, csápszerű ujjaival villámgyorsan megragad és úgy csap föl a boncasztalra mint egy darab húst. Irtó büdös szaga van, mint egy anyakocának. Körbeteker madzaggal és fölémáll. Így már egész csinos, de nincs idő udvarolni, mert feltépi a latexruhát a lába közt és telibehugyoz. Tűsarkú csizmáját a farkamba szúrja, áááá bébi ez kibaszottul fáj…! Fennakadnak véreres szemei, s miközben sivítok, ő sebes maszturbálásba kezd. A lábam elszabadul, izomból úgy pinán rúgom, hogy beesik a szikés asztal alá.

Gyorsan eloldozom magam, arra nem volt ideje hogy rendesen ideszögezzen. Fölkapok egy szikét és közelítek felé. A ráhullott pengeélek a légzését követve csillognak a testén. A latex hasadékából híg vörösesbarna cucc folyik a padlóra. Nincs időm kinyújtózni, mert azonnal felkel, rámfúj, prüszköl mint a macska, kitágult pupillával. Rohadt kis kokós kurva. Rámugrik és fojtogat, fölkap valamit a földről, vagdossuk egymást, hempergünk a gennyes padlón. Végre sikerül hasra szorítani – felizgat ez a póz, végre érzem a vérem. A szorítás tartós, fölkeményedett farkam könnyen csúszik föl a latex hígfosos repedésén át a végbelébe. Teli erőből fojtogatom – pusztulj már te mutáns ribanc! Bugyborékolva vinnyog az élvezéstől és ahogy nézem az anyag is kezd beütni az agyában. Szortyog, lágyulnak az izmai, dobál a tüdeje,… bazmeg ez röhög! De amint lágyabban fogom, máris kapok egy sallert, majd hirtelenjében még egyet lezúz. Mialatt hátratándorodok, elkap egy poroltó palackot, aztán innen már nincs kegyelem… apró szilánkokra, hígpépre veri szét a fejem a padlón, miközben azt üvölti:

– Kevés voltál te rohadt kis pöcs!

Miután levezette a felszültséget, egy nagyon beteg, ócska szerelmes nótát fütyörészve belapátolja maradványaimat egy fekete hullazsákba, amin a következő felirat olvasható:

BALESETI SEBÉSZET – 2. sz. MŰTŐ

...

(bár meglepő, de a történetnek van még egy folytatása...)