Határozott testi-lelki megújulási igény bontakozott ki bennem a tavaszi brutál szakítás után. Mindenféle orvosi vizsgálatok, táplálkozástudományi kísérletek és őrült fizikai terhelési próbák alá vetettem magam. Egyébként is túl vagyok már a harmadik X-en, bizonyos futott kilométer után az autóknak is jár a nagygenerál, szóval miért ne :-) A péntek délelőtt így lett a fogfehérítés ideje.
Anno 4 éves koromban kaptam meg a 10 év felettieknek való antibiotikumos kezelést, így az új fogaim sárgán és romlékonyan jöttek a világra, akár egy láncdohányosé. Már majdnem lemondtam mindenről, ki akartam veretni az összeset, ám átjelentkeztem egy másik klinikára. Új, cuki, fiatal dokibácsim szerint jobb állapotban vagyok, mint gondolom és olyasmiket tudtam meg, amit más dokik nem mondtak. Szóval felújította a pofámat és most fehérítünk.
A háziorvostól is kértem egy generál vizsgálatot. Nos, úgy kezdte, hogy toljam le a gatyám és hajoljak be - ezek után semmi kétségem nem volt afelől, hogy komplex, átfogó képet kapok a testemről :-x A leletek kiértékelése után aszongya:
- Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?
- Nekem úgyis mindegy, Doki, két perc múlva mindkettőt tudni fogom.
- A jó, hogy 1000 évig fogsz élni... A rossz, hogy csak akkor, ha egyedül élsz!
Így jött létre a legényblog :-)
Utolsó kommentek